2011. április 20., szerda

Hallani Isten hangját (4)

Háríts el mindent, ami elvonná a figyelmedet!

Írta: Rick Warren, a Saddleback Church alapító és vezető pásztora és a Céltudatos Élet bestseller szerzője.

"Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották." (Lk. 8:7)


Nem tudsz Istenre figyelni, ha elmédet mindenféle gondolatok, aggodalmak, félelmek, tervek népesítik be, vagy lefoglal a rádió, TV. Mintha folyamatosan beszélgetnél a telefonodon; amikor Isten hívása beérkezik, a vonal foglaltat jelez.

Mindez elvonja, lefoglalja a figyelmed, és erre gondolt Jézus, amikor a Lukács nyolcban tövisek közé hulló magról beszélt. A hetedik vers azt mondja, hogy ezek a tövisek a maggal együtt nőttek fel, és végül megfojtották azt.

Azt mondanánk, hogy ez az eset már valamivel jobb, mint a száraz, sziklás talaj volt, hiszen a mag itt már kihajt és növekedni kezd. De gyümölcsöt mégsem tud hozni, mert a gaz megfojtja. Sokan meghallják Istent, de ahogyan az útjukat folytatják, az élet gondja, gazdagsága, élvezete megfojtja az Ő szavait, ezért az ilyen ember sosem éri el az érett (szellemi) kort.

Ha mindig úton vagy, és nem hallod meg a hangot, akkor a karrier gátja ejtett csapdába. Könnyű számunkra összekeverni a karriert a produktivitással – és gyakran meg is tesszük, pedig a kettő nem azonos. Ha egyre csak hajtasz, mégsem növekszel, akkor nem produktív vagy, hanem elfoglalt.

Jézus szerintem az ilyen figyelemelterelő dolgok úgy nőnek fel az értelmedben és a szívedben, mint a tövis a kertben.

Három fajtája van a gaznak, ami elvonja a figyelmedet Isten hangjától:

  • Aggódás. A szó görög megfelelője a "merinma", amit annyit tesz, "különböző irányokba húzott". Amikor az élet dolgai minden irányba húznak és szét akarnak szakítani, akkor aggódsz. Pedig az aggodalom közepette nem hallhatod meg az Ő szavát.

  • Gazdagság. A megélhetés, a munka, a karrier, a csekkek fizetése és adósságok törlesztése lefoglalhat annyira, hogy emiatt ne halld meg Őt.

  • Élvezetek. Istentől valók, jó dolgok. De annyira föggűvé válhatsz tőlük, őket hajszolva, hogy megfeledkezel Isten kereséséről.

Mennyi munkádba kerül, hogy a gaz felnőjön? Semennyibe. A gaz, a tövis a gondozatlanság jele. Amikor elfelejtkezel az Istennel töltött időről, nem gondozod a kapcsolatodat Vele, akkor a gaz elkezd felnőni az életedben. Hogy legyőzd őket, az elfoglalt elmédet kell előbb legyőznöd. Vedd vissza az irányítást az időbeosztásod felett!

Az 1Kir. 19:12 szerint, amikor Isten Illéshez beszélt, volt szélvihar, földrengés és tűz, de az Úr nem ezeket választotta, hogy általuk Illéshez szóljon. Az Úr szava mindezek után, halk és szelíd hangként hallatszott. Ha meg szeretnéd hallani Isten suttogó hangját, ahhoz csendben kell lenned.

Forrás: Purpose Driven : Daily Hope : Hear God: Eliminate the Distractions
A sorozat következő része: Együttműködés
A sorozat előző része: Szánj időt rá, hogy meghalld Isten hangját!


0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése

Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites More